kimerültem.egyszerűen már nem bírok beszélni azokról az érzésekről, érzelmekről amik bennem vannak.egyszerűen szemethunyok minden felett és úgy tzeszek mintha nem is történt volna semmi.próbálok mosolyogni és azt mutatni h minden rendben, ez sokszor bejön. a mosoly, mint egy álarc elfedi a valóságot....csak hallgatok, és meghallgatok.Talán kihúnyt a láng, és sötétség lett.és csak kínzom magam.próbálok meggyőződni róla h már semmi sem érdekel, de csak ámítom magam. ha valami bajom van /ami mostanság egyre gyakrabban fordul elő/ az kiütközik az arcomra és rombolom a körülöttem lévő jó hangulatot.ilyenkor kiszakítanám magam a közegből, az egész világból és elrohannék.rohannék oda ahol csak a tanger, a csillagok a hold és én vagyok.senki más. csak a Jóisten. vajon hol van ez a hely? egyáltalán van ilyen hely? mostanában a csillagos égebe kapaszkodom.gyakran kimegyek és csodálom az égi csillagokat. és ha nézem,nem gondolok semmire csak Isten nagyságára. és ez az ami erőt ad....